Akkor hát: most jött el a pillanat, költözködöm… mégpedig ezentúl a

http://kapaszkodjminimano.freeblog.hu/  leszek megtalálható.

Várok oda szeretettel mindenkit aki kíváncsi ránk.

 ...párosan szép az élet. Nagy igazság -gondolta a fogacska. Gyorsan mellébújt egy másik :) Pénteken -febr.13-án- kétfogú lett az én kis miniManóm.

Betöltötte a kis drágám a hat hónapot. Szinte hihetetlen, hogy fél év eltelt, és abból a  nyeklő-csukló, tehetetlen kis gombócból, rúgkapáló, erős nagybaba lett. Persze tudom ez a különbség még fokozódik majd. De most még csak ámuldozunk rajta, amikor szoptatom -hogy kényelmes legyen-, felteszi a lábait a fotel karfájára, pedig fél éve még az alkaromon elfért. Vagy milyen hosszú amikor a hasamon fekszik elterülve, nemrég még benne bujkált. J Bátran kijelenthetem: igazi nagyfiam van!! J  Hat hónaposan egy hetesen és egy naposan kibújt az első fogacskája, illetve a hegye már látszik… J Kis, tűhegyes, pengeéles fogacska. Tehát fogatlan nem lesz az már biztos. Legalábbis egy tuti lesz. J Itt volt nálunk tegnap, hm… Kicsoda is? A sógornőm sógornője J az nekem … szóval ő. Február végére várják a második babájukat. Összekészítettem neki sok-sok kis aprócska ruhát. Na az a ruhaválogatás is megérne egy egész kisregényt… J mikor minden egyes kisruhához emlék fűz. Olyan nehéz megválni tőlük. Még Zsuzsi is beszállt, hogy emlékszel anya? Ebben milyen édes volt, ebben meg… jaaj, ezt ne adjuk már oda….! Pedig csak én vagyok rák, a gyűjtögetés az én feladatom. Az itthoni történések ha lassan is, de alakulnak…Lassan a lakás is rendben lesz már. Bár még mindig van olyan bútorelem, ami nem érkezett meg, de most már bármikor hozhatják azt is. Egyenlőre köszönöm szépen nem szeretnék semmiféle felújításról, festésről vagy bármiről hallani, ami rumlival jár…(Jaj, pedig a fürdőszobát is meg kell valamikor csinálni…) Nem szeretném átrendezni szobákban a szekrényeket sem. Pedig ebben profi vagyok, gondolok egyet és már át is tologatom őket, aztán pár hónap múlva máshova. Végül egy vasárnap reggeli kép, A történet hozzá: Mindenki alszik, kivéve Zolikám és én. Nevetgélünk halkan az ágyban. Kukuccsolunk a takaró alatt, próbálom lefoglalni, mert ilyenkor nagy előszeretettel kiabál. Apácska aludjon kicsit még… szerintem…persze nem sikerül neki. „Birkózni” kezdenek. Na azt a gyönyörűséget, örömet a pici arcán, nem lehet szavakba önteni. De sajnos a kép sem adja vissza. Csattanó a végén, hogy a nagy hancúrozás után, mikor már mindenki kellően ébren volt, Zolikám oldalára fordult, becsukta a szemét, és aludt.  

Itt nagyon édes ahogy lesegeti magát a játszószőnyeg tükrében... Ez pedig... Garantáltan elmosolyodik aki ránéz... így van?  

 

Adok egy kis életjelet magunkról. Megvagyunk, sőt: jól vagyunk, csak épp iszonyatos a rumli nálunk. Ugyanis lakást rendezünk. Bútorcserével, festéssel és egyéb nyalánkságokkal. De már alakul a helyzet. A konyha készen van. A szobák igaz még atomcsapás alatt, de kitartás, majdcsak…

Közben Zolikám meglepett szépen csendben egy-két új dologgal. ÜL. Na jóó, nem magától, de ha leteszem, akkor ülve marad. És közben vigyorog, pláne, ha a tv távirányítóját megkaparintja. Ügyesen kapaszkodik saját lábába. Aztán egyszer csak eldől és addig-addig ügyeskedik amíg hasra nem fordul. Persze most, hogy ezt így felfedezte, nem akar feküdni. És tudom, hogy nem szabadna, de imád állni is. Épp csak elég annyira tartani, hogy el ne dőljön, és áll. Egyenes lábbal, nem rugózva, nem rogyadozva, csak áll és leskelődik. Tapsolni is tanul. Szépen kinyújtja az ujjait, amikor a Tapsi-tapsi mamának-ot énekeljük. A csattogásokra hangosan nevet annyira tetszik neki.  Azt már írtam, hogy az esti lefekvős szertartás része, hogy elköszönünk a falon levő Micimackótól és barátaitól. Épp ma délben, szopi után még üldögéltem Zolikával az ölemben. Ő adta a formáját, ficánkolt össze-vissza, egyszer csak megmerevedett és elkezdett sikkantgatni és nevetni a függönynek. Felfedezte, hogy ott is Micimackóék vannak. Annyira aranyos volt, szinte mondta, hogy figyeljek már oda. Persze van még egy csomó új dolog amiket tud, csak fel sem tűnik. Aztán csak kapkodom a fejem, hogy jéé már ezt is tudja, meg ezt is, meg ezt is …, de ügyes… Foga még mindig nincs, csak nyál, de az rengeteg. Mindenhová keni, mert a kezével folyamatosan a szájában matat.  Nem szopja az ujját, csak nyomkodja az ínyét vele. Pedig biztosan készülődik, mert átaludt éjszakák nincsenek napok óta. Nyöszörög sokat álmában, de sokszor fel sem ébred, csak fájdalmasan nyafog. Súlyról és magasságról (hihi de jó, 68 centijével ő meg a magasság J ) szóval ezekről nem tudok beszámolni, mert mostanában nem voltunk mérleg közelében.  Bár ha megtalálom, beszúrok egy képet, még karácsony előtt készült, beletettük Zolikát egy óriási bevásárlótáskába és úgy mértük meg horgászmérleggel… J Tájékoztatásul közlöm, imádta, hintázott és nagyokat nevetett közben. Íme:

  Kóstoltátok már milyen finom??   Ez már az enyééém...    

Azt a kutyafáját!! Kezdek begurulni: nem tudok sem az üzenőfalra írni, sem pedig a hozzászólásokra válaszolni…megírom, és nem jelenik meg… L nem tudom, Ti hogyan csináljátok…  Csillagbaba: Köszönöm, puszi J  Timi: Manókám szilveszterkor volt 5 hónapos, akkor ma épp  5 hónapos és két hetes.

Két nap leforgása alatt egy csomó új dolgot tanult meg a Lurkó. Például sikongatni. Megállás nélkül egész nap. Nem fájdalmában, hanem csak úúúgy mert van ám neki hangja is. Hatalmasakat kacagott hozzá.  Ez úgy nézett ki, hogy két sikítás egy kacagás. Igen mókás volt. Először engem is megnevettetett. Aztán csak mosolyogtam, de gondoltam majd megunja… Estére már cseppet sem találtam mulatságosnak… Annál édesebb, hogy megtalálta a lábát. Na jóó ebben kicsit segítettem neki, amikor tiszta pelust kapott, a kezébe adtam a lábát, hogy fogd te, hiszen a tiéd. Azóta is lelkesen fogdossa, ha épp pucér, akkor bekapja és szopogatja a lábujjait J  Felöltözve is próbálta, de a zokni, vagy a rugi nem annyira finom. A fülét is meglelte. Fogja és próbálja letépni a helyéről. Kár lenne kinyújtani, szép kis helyes füle van J Először belém nyilallt, hogy biztosan fáj neki, azért csinálja, de tegnap tanácsadáson rákérdeztem, megnézte a doki és nincs semmi látható baj vele. Valószínűbb, csupán tetszik neki, hogy ilyenje is van.ÉÉÉÉs nyújtja a kezét felém, ha szeretné, hogy felvegyem. Ezt már úgy vártam. Talán azért, mert egyfajta megerősítés, hogy kellek neki. Imádom, amikor felveszem és kapaszkodik belém. Szintén imádni való, amikor a pelenkázón fekszik, fölé hajolok, megfogja két oldalról az arcom és odahúzza az ő arcához.Tegnap a tanácsadóban megkapta az utolsó pneumo elleni oltást (de jó, végre 10 hónapig nem szúrják meg) olyan kis hős volt. Nem sírt egyátalán, csak amikor lefogták a lábát azért reklamált kicsit. Délután biztos fájt kicsit, mert sokkal nyűgösebb, bújósabb volt. De éjszaka csak egyszer ébredt fel, akkor is csak szopizott. Kicsit átalakult a napirendünk, most, hogy véget értek az ünnepek, a későn kelések. Általában 3 körül szopizik, 5-kor ébresztő Apának, 6-kor Zsuzsinak. Úgy 7 körül, amikor Zsuzsi elindul a suliba visszabújunk még szopi, kicsi alvás, és 9 körül indulhat a nap. Délig nincs megállás, pörög ezerrel. Általában dél körül, sétálunk egyet. Régebben szinte azonnal bealudt ha sétálni mentünk, mostanában sajnos nagyon nehezen. Bár ez lehet köszönhető annak, hogy kinőtte a babakocsi hordozóját. Illetve itthon jó még, de ha overallt adok rá, akkor nem lehet már beletuszkolni. Így marad a babakocsi alsó része, de ott meg szerintem nem szeret feküdni, mert meg sem mozdul, csak néz, de olyan segélykérően, hogy legszívesebben a kezemben hordoznám (ha bírnám) Az igazság az, hogy az overallt sem szereti, már ha meglátja sírni kezd… L Séta után megint szopi, délután pedig főzünk. Vagy a konyhában van velem a hordozójában, vagy a szobájában a játszó szőnyegen, vagy a mi szobánkban az ágyon, vagy ha nem találom sehol, akkor Zsuzsi kezében J  Este fürdés Apával vagy velem, szintén új dolog, hogy már nyúl a játékok után a kádban is. Eddig mi játszottunk a hajóval, busszal és tűzoltóautóval , ő pedig nézte J Pancsi után elköszönünk a szobája falán levő Micimackótól és barátaitól, utoljára a lámpán hintázó bohóctól és megyünk szopizni és aludni. 8- ½ 9 körül alszik. Az éjszakát szinte mindig végigalussza, tehát nem lehet okom panaszra. Csakhogy az adatok sem maradjanak el, 68cm és 8430gr.

Elteltek az ünnepek. Úgy hiszem a legszebb karácsonyt tudhatom magam mögött. Négyesben, boldogan. Karácsony estéjén itthon voltunk. Napközben együtt főzőcskéztünk, nagyon finom lett a vacsora. Mindenki keze benne volt, talán ezért lett olyan jó. Halászlé és aszalt szilvával töltött pulykamell volt a menü. Eredetileg egészben sült süllő volt betervezve, de épp az nem akadt a horogra egész télen. (bocsi Apácska…J…) Szóval. Feldíszítettük a fát, természetesen azt is együtt. Nálunk csak az ajándékot hozza a Jézuska. Zsuzsi most nagyon édes, mert bár együtt vesszük az ajándékokat a családtagoknak, de az övét még a Jézuska hozza. Szerintem tudja, hogy mi a helyzet, csak még el akarja hinni a mesét. Fadíszítés után vacsoráztunk. Persze jó türelmetlenül. Aztán pedig jött az ajándékbontogatás. Nem sorolom fel ki mit kapott, de úgy hiszem mindenki nagyon örült. Zolikám, ahogy vártuk rácsodálkozott a díszekre, a fényekre. Nagyon tetszett neki a csillagszóró. Jól elfáradt, így el is aludt a karomban. Jövőre már azt kell nézni, nehogy magára borítsa a fát J Másnaptól, viszont megkezdődött a család végigjárása. Nem tudom ki, hogy oldja meg, ha több a családtag, mint az ünnep, mi vagy ettünk, vagy autóban ültünk. Fárasztó volt ez így nagyon, de mindenhova el kellett jutni. Vannak családtagok, akikkel szinte csak ilyenkor találkozunk a nagy összejöveteleken. A gyerekek persze jót játszanak, vagy épp rosszalkodnak. Mamák-papák kényeztetik őket minden jóval. Mi felnőttek pedig beszélgetünk. Ettől nem igazán szeretném megfosztani a gyerekeket. Nekem is szép emlékek jönnek elő, ha felidézem gyermekkorom karácsonyait.

Ünnep után újra ünnep: Apácska szülinapja J Az ajándékát hamarabb megkapta, mert nem bírtam (igen én) kivárni, hogy napja legyen. Előtte este pedig sütöttem neki tortát. Nagy fába vágtam a fejszémet, mert nem vagyok egy konyhatündér. Cukrász meg pláne nem. A kedvence a Sacher-torta, így azzal próbálkoztam. Hát tökéletes nem lett, de azért elfogyott. Aznap pedig kirándultunk egy hatalmasat. Nagybörzsönyig mentünk. Ott kicsit sétáltunk, de tényleg csak egy kicsit, mert kutyahideg volt. Hazafelé Szentendrén ebédeltünk, ott is egy csepp séta, aztán haza.  

A szilveszter mókásra sikeredett… Kora este vendégeskedtünk a barátainknál. Utána pedig otthon vártuk, hogy éjfél legyen. Természetesen szoptatás közben én is elaludtam, nem csak Manócskám. Zsuzsi a saját szobájában szundikált film nézés közben, Zolit pedig mellettem nyomta el az álom, valami filmet nézett ő is. Egyszer csak hatalmasat ugrott, hogy két perc múlva éjfél. Berohantam Zsuzsit ébreszteni, de alig tudtam felrázni. Koccintottunk, aztán mindenki feküdt vissza. Nem érdekelt senkit a tűzijáték, meg a petárdázás, nem fújtunk trombitát sem az erkélyen. Viszont szerintem gyerekkoromban voltam ilyen kipihent újév napján. Ja és Zsuzsi reggel bánatosan kérdezte, hogy miért nélküle koccintottunk…J Nagyon meglepődött, amikor mondtuk, hogy még pezsgőt is ivott.

Tehát az elmúlt év összegzése az én szemszögemből: nem volt könnyű év, sőt néha nagyon nehéz volt. Sok volt a bánat a bosszúság, de nagyon sok volt az öröm is. Sokat sírtunk, de nagyon sokat nevettünk. A lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk. Minden álmom teljesült, hogy kisbabám született. Hogy van egy nagyon klassz lányom, aki már a kiskamasz kategóriába sorolható, de így imádom, ahogy van. És nem utolsó sorban van egy olyan párom, akit csak álmodhat magának az ember.

 Békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok családom nevében minden kedves olvasómnak!!

 A keresztelő után

Ajaj, szalad az idő… méghozzá szélsebesen. Ahogy telnek a napok annyi minden történik velünk. Mire ideérek, hogy leírjam már rég aktualitását vesztette vagy pedig szőke fejemmel elfelejtem mit is akartam.

Tehát számok: 4 hónap, 66 cm és 7900 gr. Nem nagyon akarják elhinni, de még mindig csak szopizik. Na jó a kóstolgatást nem számolom, mert azok csak olyan belenyalintások az új ízekbe. És nem írok újdonságot, imádom. Akkora beleéléssel szopizik, hogy azt leírni nem lehet. Néha rám néz közben, olyan tekintettel, amitől meg lehetne zabálni. Túl sok új dolgot nem csinál, inkább tökéletesítette a régebbieket. Már biztosan forgolódik jobbra-balra, néha hasra is. Hasról hátra még csak segítséggel megy, pedig állítólag ez a könnyebb. Ha hason van teljesen kinyomja magát a kezeivel. Nyúl a játékokért, rögtön a szájában köt ki minden. Imád „olvasni”. Valami eszméletlen gyönyörűség lehet az újságok lapjait összegyűrni, ezzel hosszú percekig eljátszik. Az elmúlt hónapban nagy mókamester lett, ha épp nem figyelek rá, akkor ő kezdeményezi a játékot. Hatalmasakat kacag, sikongat. Szereti, ha „dobálom”, vagy ha a lábszáramon hason fekve „repülőzünk”. Imád Apácskával bohóckodni. Este fürdés előtt különösen jó formában van, olyankor zeng a lakás a szebbnél szebb kacagásoktól. Olyankor már Zsuzsink is végez mindenféle házi feladattal, el lehet képzelni mekkora viháncolás van. Zsuzsival imádják egymást. Bármilyen fáradt is Zolikám, egy nevetés mindig jár neki. Cserébe Zsuzsi hozza-viszi, vetkőzteti-öltözteti, mesél neki, nevetteti. Édesek együtt. Nagyon örülök neki, hogy nem lett semmi féltékenység. Legalábbis eddig nem látok erre utaló dolgot.

Ja, és a múltkor kimaradt, még októberben megtartottuk a keresztelőt. Nagyon jó fiú volt, meg is dicsérték, mert egy hangja sem volt, végig csak nézelődött illetve aludt.  Az utána következő ebéden pedig mindenki fogta, kézről-kézre járt. De nem úgy tűnt, mintha bánná.

Mostanában karácsonyi bevásárlás címszóval sokat járunk különböző boltokban, bevásárlóközpontokban. Ő a babakocsiból vidáman nézelődik, érdekli minden, de sosem nyűgösködik. Csak cici legyen időben, az meg szerencsére mindig kéznél van J.  Így persze szopizott már parkolóban az autó hátsó ülésétől kezdve az étterem eldugott sarkáig bezárólag szinte mindenhol. Nagyon várom a karácsonyt, (régen vártam ennyire) Vajon Zolikám mennyit fog fel belőle? Bár szerintem, csak rácsodálkozik a fénylő díszekre, fényekre most még. Nem veszünk neki sok mindent. Egy zenélő, állathangokat utánozó játékot kap meg apró kézbe fogható dolgokat. De vannak nagyszülők, nagynénikék és nagybácsikák, kedves ismerősök, biztosan lesz játék bőven. Valahol hallottam vagy olvastam, már nem emlékszem, hogy mire a gyerek eléri az egy éves kort addigra 1 méter magasságban borítják a padlót a játékok. Szerintem nálunk nem kell ennyi időnek eltelni J

Kicsit off lesz most ez a bejegyzés. Elnézést érte, de le kell írnom, nem akarom magamban tartani. Napok óta gondolkodom, hogyan is lehetne ezt úgy megfogalmazni ahogy érzem. Lehet, hogy képtelenség.

Kezdem ott, hogy tegnap egy éve… akkor tudtuk meg, hogy miniManó a pocakomban van. Tegnap egész nap ott motoszkált a fejemben a gondolat, és reggel öltözködéskor ismét megnéztem és rámosolyogtam a pozitív tesztre ami azóta is a fehérneműs fiókomban lapul. Olyan jó érzés volt újra átgondolni az eseményeket. Mennyire örültünk, hogy sikerült!!

Aztán itt a mai nap: ma egy éve volt a balesetünk. Erre nagyon rossz visszaemlékezni. De a feldolgozásához ez is kell. Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie, hogy ne álmodjak vele, hogy ne jusson eszembe. Tudom, hálát adhatnék, hogy bár maradandó testi és lelki sebekkel, de túléltük, és főleg, hogy miniManónk épen és egészségesen született. De akkor is: jó lenne már elfelejteni. Néhány napja még úgy gondoltam ma elmegyünk oda a baleset helyszínére és elmondunk egy imát, hogy itt lehetünk még ezen a világon. Ma úgy érzem, nem tudnám megtenni, mert vezetni azóta sem szeretek, de ma nem tudnék autóba ülni. Így marad ez a post: leírtam, bár nem valószínű, hogy változik bármi is. Csak leírtam…

 Érints meg!


Ha kisbabád vagyok –érints meg.
Szükségem van az érintésedre, úgy, ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretet ad.

Ha gyermeked vagyok –érints meg.
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.

Ha kamasz fiad vagyok –érints meg.
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.

Ha barátod vagyok –érints meg.
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok.

Ha életed párja vagyok –érints meg.
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.

Ha felnőtt gyermeked vagyok –érints meg.
Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, mikor gyenge vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.

Ha idős szülőd vagyok –érints meg.
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.

Ne félj. Érints meg!

Megtörténtek miniManó első csínytevései J No persze nem olyan egetverő nagy rosszalkodások voltak ezek.

Tehát: Általában valamit mindig eszetlenkedünk annak érdekében, hogy Zolikám arcára mosolyt csaljunk. Már napok óta kacagott azon, amikor az autót utánoztam: brrrrr… Igazgatta a csöpp kis száját, de csak nem akart sikerülni neki. Egyik reggel szopi közben rám nézett, vigyorogni kezdett és természetesen tele szájjal, tökéletes brrrrrrr-t produkált. Nyaktól felfelé mindenhova jutott tej. Persze megdicsértem, azóta is lelkesen brrrr-zik, ha szerencsém van nem tejjel.

A másik: Már majdnem azt hittem nem vagyok agyilag annyira jól. Hiszen úgy emlékeztem, hogy feladtam rá a zoknicskát, ráadásul jó magas szárú térdzoknit, és még sincs rajta. Megint ráadtam. Rájött a kis csibész, hogy lehet az egyik lábával a másikról leügyeskedni. Szédületes tempóban teszi. Gondoltam kicselezem. Úgyis vettünk egy nagyon édes szarvasos mamuszkát, azzal együtt úgy sem tudja lerúgni. Dehogynem, együtt a kettőt. Villámgyorsan. Ma szinte egész nap ezt játszottuk, ő lerúgja, én ráadom. Persze amikor megkérdezem, hogy már megint hol a zokni, nevetni kezd. Azt hiszem, holnaptól visszatérünk a lábfejes rugikhoz.

Vannak új ügyeskedések  is, amiket nem túl régóta csinál: lábával jó nagy lendületet vesz, és az oldalára fordul. No még nem mindig sikerül azért, de lelkesen próbálgatja. Aztán, ha túl nagy a lendület és véget ér a párna (ez a nagy ágyon történhet csak meg), hason landol. Vigyázni kell, mert a kezecskéjét még nem tudja kivenni maga alól. Aztán: nagyon szépen támaszkodik az alkarján hason. Igen Ő, aki születése óta keservesen sírt, ha hasra fordítottam! Már majdnem kétségbe estem, hogy fog ez a gyerek mászni és lelkesen forgattam naponta hacsak pár másodpercre is hasra. Csak lestem tátott szájjal, amikor egyik reggel megtámasztotta magát, majd leskelődni kezdett. Ezt, azóta már annyira tökéletesre fejlesztette, hogy elé teszek egy kis könyvet tudományos arccal nézegeti. Jaj és el ne felejtsem, KACAG. Hangosan, gurulósan, igazi babás kacagással. A legszebb kacagás, amit hallottam. Na jó, ezt még ki kell érdemelni, nem mindennapos de egyre gyakoribb. Gőgicsél is, szinte mindenhez van hozzáfűzni valója. Éjszaka is, ha felébredt, beszélgetni kezd szerencsére, nem sírdogál.

Két hete voltunk az aktuális oltásokat beadatni, akkor mérték, 7200 gr és 63,5 cm. Gondolom azóta még több.

Csodálatos idő volt az elmúlt napokban. Hétvégére terveztünk is egy kis kiruccanást, horgászni mentünk. Jó messzire. Van egy fantasztikus hely, kisebb és nagyobb tavakkal, parkkal, játszótérrel, étteremmel. Szóval minden van, ami egy családnak kellemes időtöltést nyújt. Tehát hajnalban volt az ébresztő, miniManó evett, összepakoltuk amit vinni akartunk, és útra keltünk. Jó párás-ködös volt még az idő amikor odaértünk, így csak Apácska és Zsuzsi szálltak ki az autóból, mi még Zolikámmal összebújva szundikáltunk kicsit. Később, -persze jól bebugyolálva- mi is kimerészkedtünk. Vittük a babakocsit, így Manókám kényelme is biztosítva volt. Amikor éhes lett ügyesen szopizott aztán aludt vagy nézegette a faleveleket. Sétálgattunk, bejártuk az egész területet. Zsuzsi kis unszolásra a játszótéren talált barátokkal ugrabugrált. Néha jött egy-egy szendvicsért, néha mi néztünk rá. Apácska pedig leste a kapásjelzőt. J A terv az volt, hogy addig maradunk, amíg a pici bírja, de ha így tettünk volna, akkor még lehet most is ott ülnénk… Semmi gond nem volt vele, tényleg csak evett, aludt egész nap. Jól elfáradtunk mire haza értünk. De nagyon jó volt végre kimozdulni.